Nem jellemző blogunkra, hogy átvesz másoktól posztokat, most mégis kivételt teszünk. Következzen Ivanics László bejegyzése a majdholnapblog.blog.hu oldalról. [Hivatkozási link]

A történelem nagyon sok szempontból éppen ugyanolyan tantárgy, mint a többi, ám rengeteg dologban viszont teljesen egyedi. Azok, akik magántanárokként huzamosabb ideje oktatnak különböző iskolatípusokból "érkező" diákokat (gimnazistákat, szakközépiskolásokat, szakgimnazistákat) jól érzékelik, hogy hol milyen oktatási problémák fordulnak elő, a történelem tantárgy tanításakor. (Jómagam 16 éve tanítok magántanárként.) A három leggyakoribb hiba, ami előfordul tapasztalataim szerint a következő:

• 1.) - A tananyag hiányos átbeszélése, teljes anyagrészek kihagyása
• 2.) - A múlt megmásítása, vagyis a kerettantervtől eltérő, alternatív lexikális ismeretek közvetítése
• 3.) - Irányított, egy-egy nézőpont vagy ideológia illetve látásmód kizárólagosságát preferáló és/vagy azt szolgáló magyarázatok tananyagként való ismertetése.

Mindhárom káros mind az általános, mind a középiskolai oktatásban, hiszen míg az előbbi esetben az alapokat rontja el (melyre később már nagyon nehéz lesz építkezni), addig az utóbbi esetben a végkimeneti ellenőrzés, azaz az érettségi sikeres letételét teszi kérdésessé.

Rendhagyó történelemóra a biatorbágyi általános iskolában 2018 október 18 -án [kép forrása]

Nézzük a három problémát közelebbről:

A tananyag bizonyos részeinek önkényes kihagyása vagy átugrása az első számú gond. Hátterében lehet a tanmenettől való lemaradás (amikor a szaktanár így próbálja behozni lemaradását és ebből az okból ugrik át teljes anyagrészeket), lehet az ok az egyet nem értés (amikor a pedagógus önkényesen úgy ítéli meg, hogy ez vagy az a tananyag "kevésbé fontos") és lehet szakmai felkészületlenség is (amikor egyszerűen "nem tudja", hogy az egyik vagy másik témához még további ismeretet kellene átbeszélnie a tanulókkal). Ha a történelemtanár például nem veszi végig az 1848/49-es szabadságharc eseménytörténetét, ha nem ismerteti Mária Terézia, vagy II. József minden rendeletét, vagy Teleki Pál első miniszterelnökségénél csak 2-3 intézkedésről tesz említést (a többit pedig önkényesen kihagyja), akkor a diákok érettségi-esélyeit csökkenti (hiszen ha ott olyan kérdést kapnak, amit nem vettek át, azt nem is fogják tudni). Ezek közül a felkészületlenség a legdühítőbb tanári hiba, hiszen itt a diák "bűnhődik" önhibáján kívül a tanár mulasztásáért.

A második gond a múlt megmásítása, amikor a tisztelt tanár kolléga alternatív "valóságot" oktat: szerinte például a suméroktól származunk, Mátyás királyunk színmagyar volt, Szálasi pedig hazánk jótevője volt ... stb, stb kártékony hatást gyakorolnak a tanulókra, hiszen a diákok elfogadják ezeket az "ismereteket" a tanár szájából. (Természetesen rengeteg ilyesmi említhető sajnos, melyek közt akadnak apróbb problémák, de súlyos hibák is.)

A harmadik probléma egy-egy önkényesen kiválasztott ideológia vagy látásmód "szolgálatában" történő történelemtanítás. A történelem a bevezetőben már említett módon egyedi a tantárgyak között, hiszen míg a matematikában a 2 X 2 (vagy a Pitagorasz-tétel), kémiában a kénsav képlete vagy fizikában Newton I. törvénye egzakt és megmásíthatatlan alapvetés, addig a magyarság őstörténete, az 1956-os forradalom ismertetése, vagy éppen Horthy Miklós megítélésének oktatása bizonyos irányítottsággal, befolyással közvetíthető, ami egyáltalán nem szerencsés. Egyszerűbben fogalmazva: ha a tanár ha el is kötelezett bizonyos politikai-ideológia felfogás irányába, ezt nem preferálhatja kizárólagos megközelítésként történelemóráin vagyis a tananyag oktatása során. Ha Hunyadi Jánost önkényeskedő, vagyon-halmozó román hadúrnak, Horthy vagy épp Rákosit a nép jóságos atyjának, 56-ot pedig "fasiszta ellenforradalomnak" is gondolja (reméljük azért nem sok ilyenre akad példa), nem közvetítheti szélsőséges véleményét a tanulók felé, csak a bizonyítható, történettudomány által elfogadott ismereteket adhatja át, olykor esetleg megemlítve az egyéb elméleteket is (például az őstörténet esetében a különböző származás-elképzeléseket).

Nem könnyű dolog történelmet tanítani, mégis a legszebb kihívás, aminek tanár csak megfelelhet (legalábbis szerintünk, akik ezt a hivatást választottuk). Ám feladatunk része az is, hogy objektívek maradjunk és tudásunk legjavát adjuk át a diákoknak úgy, ahogyan egyetemi éveinkben annak idején mi is megkaptuk ezt a tudást és ahogyan azt az évek alatt bővíteni tudtuk. A bővítésnek viszont követnie kell a forráskritika, a tényszerűség és a bizonyíthatóság hármasát, a lehető leginkább tartózkodva az önkényes elméletek kísértésétől. Kedvenc mondásom szerint:

A mondat a történészek és történelemtanárok egyik mottója is lehetne. Ami igazán fontos ebben a hivatásban az az objektivitás, a történelem szeretete és élvezetes közvetítése, amihez a poszt elején említett három leggyakoribb tanári hiba elvetésének kell társulnia. Tanárokként ezért csináljuk és ezért is választottuk hivatásunknak.

***

tortenelemtanarok.blog.hu

2020.02.23.15:33

Minden évben 70-80 ezer magyar diák tölt ki történelem érettségi feladatsort. A tanárok, szakemberek felkészítik őket, majd izgulnak értük, végül találgatják, hogy diákjaik a vizsga végén vajon megkönnyebbülnek, bosszankodnak, esetleg méltatlankodnak? Nem tudjuk, de érdemes végiggondolnunk: ez a jelenlegi rendszer a lehető legjobb számukra? [A 2020-as feladatsor és a 2021-es vizsga is egyébként sajátosra sikeredett.]

Magyarországon a legelső érettségiztetésről szóló jogszabály egy 1849 -es rendelet volt, melynek szellemében 1851-ben tartották a legelső érettségi vizsgákat hazánkban. (Ha az egész világot vizsgáljuk, akkor 1788 -ban, Poroszország volt az első.) Az érettségi funkcióját tekintve egy olyan minősítő vizsga, mely egy adott műveltségi szintet igazol, miközben sikeressége esetén a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges küszöbfeltételt is biztosítani tudja.

Ha az érettségiztetés elmúlt 25 évét vizsgáljuk, a rendszerváltás hozott először komolyabb változtatásokat (például a tananyagban) majd a 2005-ös esztendő, amikor bevezetésre került Magyarországon a kétszintű vizsgáztatás (közép- és emelt szinten) illetve a kötelező írásbeli érettségi vizsga előírása. Innentől kezdve a diákok a 12. osztály követelményeinek teljesítése után előbb egy 12 kérdéses írásbeli feladatsort kell, hogy kitöltsenek, majd esszé kidolgozásokat kell készíteniük.

A 12 rövid-válaszos kérdés többnyire időrendben halad: az első egy-két feladat rendszerint ókoros témájú, majd következnek a 3., 4. feladat középkori témájú kérdései, az 5., 6., 7. helyen újkoros feladatok, végül általában a 8. kérdéstől XX. százados feladványok. A legutolsó feladat szinte mindig jelenkorral foglalkozik (társadalmi jelenségek, EU, ENSZ, kisebbségek, hátrányos helyzetűek ... stb)

Egészen 2017-ig a vizsgázóknak három esszét kellett írniuk, ám 2017 óta csak kettő a kötelező: egy magyar témájú hosszú esszé (mely 26-32 soros, azaz 210-260 szóból álló) és egy világtörténelemből választott rövid esszé (12-16 soros terjedelemben, 100-130 szóból elkészítve). A pontozás lényege: a történelem érettségin összesen 150 pont szerezhető, amiből 100 az írásbeli, 50 a szóbeli maximális pontszáma. Az írásbelin 50 pontot ér a 12 db rövid-válaszos feladat és szintén 50-et a két esszé (a hosszú 33 pontos, a rövid pedig 17). A kitöltési idő írásbelin 180 perc, szóbeli esetében pedig a felkészülési idő 30 perc, maga a szóbeli vizsga pedig maximum 15 perc.

És most nézzük a jelenlegi rendszer problémáit! Elöljáróban idézzük Hahner Péter, kiváló magyar történész, a Pécsi Egyetem docense, tucatnyi könyv szerzője véleményét:

Tökéletesen egyetértünk véleményével. A legfőbb cél egy igazán elhivatott történelemtanár számára a múlt megismerésének megszerettetése (és nem megutáltatása lehet). Ha ugyanis megszeretik, akkor odafigyelnek órán, ha odafigyelnek, akkor megértik a tananyagot, ha megértik, akkor pedig meg is tanulják. Erősen kérdéses azonban, hogy a megszerettetés leghatékonyabb módja, korabeli forrás-szemelvények folytonos elemzése lenne. Ezt talán meg kellene hagynunk a történész-hallgatóknak és a nagy többség számára inkább a gazdagon szemléltetett, érdekességekkel teli múlt ismertetése lenne célszerű. Ehhez a célhoz pedig nyilván a jelenlegi érettségiztetésnek is változnia kellene.

Ma a történelem írásbeli érettségi minden feladatához kapcsolódik egy forrásrészlet (többnyire szöveg, ritkábban, ábra, kép vagy térképrészlet), így a vizsgázónak valójában csak annyi a dolga, hogy ezekből kiolvassa a megoldásokat, szimpla szövegértelmezéssel. A megszerzett lexikális tudás tehát teljesen háttérbe szorul, csupán jó logikai érzék szükségeltetik és minimális tárgyi felkészültséggel is simán kitölthető a feladatsor.

A történelmi tudás a múlt ismeretét, az összefüggések átlátását és megértését jelenti, nem azt a képességet, hogy egy adott szövegből ki tudjuk szűrni a feladathoz passzoló kulcskifejezéseket. Hogy egy diák ismeri e például az 1848/49 -es szabadságharc eseményeit és átlátja e a korszak célkitűzéseit, konfliktusait illetve nagy alakjainak munkásságát (Kölcsey, Wesselényi, Széchenyi, Kossuth tetteit, elgondolásait, elveit) csak úgy deríthető ki, ha arra valamilyen módon rákérdezünk. Vagyis megszerzett (vagy meg nem szerzett) tudását derítjük ki, konkrét, releváns kérdésekkel. Ehelyett azonban a jelenlegi érettségi mindig egy megoldást (vagy megoldás-halmazt) kínál fel a vizsgázónak, mely(ek)nek felismerését és kiválasztását teszteli a tanulóknál. Ez egészen más szint, mint a valódi tudás kiderítése. Ha tudni akarjuk, hogy a diák képben van e gróf Széchenyi István történelmi jelentőségéről, akkor ennek nem az a legjobb módja, hogy elolvastatunk vele egy szöveget arról, hogy milyen érdemei voltak, majd rákérdezünk arra, hogy milyen cselekedeteket hajtott végre; mert valószínűleg ennek a szövegből való kiolvasása nem fogja elárulni, hogy tényleg ismeri e Széchenyi munkásságát.

Ugyanez a gond a grafikonokkal teletűzdelt feladatokkal is: ha a vizsgázó elé egy kimutatást teszünk, mely mondjuk a vasgyártás fokozódó mértékét ábrázolja a dualizmus 50 évében, majd feladatul szabjuk nagy ravaszan: hogy fogalmazza meg hogyan változott a vastermelés Magyarországon 1867 és 1918 közt, akkor sok mindent tesztelünk (szövegértést, logikát ... stb) de történelmi tudást aztán biztosan nem.

A mai magyar történelem érettségik a legkevésbé sem alkalmasak sajnos a valós történelmi ismeretek felmérésére. Komoly reformokra volna szükség a feladatsorok alapelveiben és végre tovább kellene lépnünk az erőltetett forrás-központú számonkérés keretein, hogy részint megszerettessük a történelem tanulást a gyerekekkel, részint valódi felkészültségükről tudjunk képet kapni az érettségiken.

***

tortenelemtanarok.blog.hu

Nagyon vártuk az idei történelem érettségit, mert az újítások miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy mennyire vetik el a sulykot a feladatok készítői. Szerencsére legnagyobb félelmünk nem következett be és túlságosan nehéz feladatsor nem született. Ugyanakkor az érettségi értékelése elég vegyes. De nézzük végig a rövid-válaszos feladatokat. Az alábbiakban a konkrét szövegeket nem jelenítettük meg, csak véleményünket. 

Az idei, 2017-es érettségi feladatsor  itt nézhető meg.

1-es feladat: Julius Caesar megítélésével kapcsolatos. A három forrásrészlet megfelelő és a 4-ből 3 kérdéssel nincs is semmi baj, ám a 4. esetében számtalan válasz elfogadható. A kérdés úgy szól, hogy "Mivel magyarázható, hogy a nép támogatta Caesar uralmát?" Ez nem elég konkrét, a tanulók még a források elolvasása után is tanácstalanok, hogy vajon mit kívánhat a feladat készítője?

2-es feladat: A középkori városok szerkezetével, felépítésével és részeivel kapcsolatos. A templomok, városfal, céhek, árumegállító jog, koldulórendek ismerete volt a fő feladat. Ám az 5 kérdésből kettő problémás: a c) kérdés úgy szól, hogy "az egyes városrészekben, utcákban, kik éltek együtt" és itt bizony nem csak az "egy szakmát űzők" (egy céhbe tartozók) lehet helyes válasz, hanem az "azonos társadalmi helyzetű lakosok" is. A középkori városokban voltak ugyanis a nemeseknek is házaik, sőt a püspök vagy esperes is fenntarthatott éppen házat, amellett ott voltak a polgárok is. Ám a jómódú környékek és szegénynegyedek rendszere nagyon is létezett a középkorban és dúsgazdag nemes szomszédságában ritkán lakott nincstelen nyomorgó polgár. Így a kérdés megtévesztő. Hasonlóan az e) kérdéshez is, mely arról szól, hogy a városok kisebb temploma (mely a nagyobbik templomon kívül kapott helyet valahol a településen) kinek a tulajdona volt? Válaszlehetőség, hogy valamelyik koldulórend (domonkosok, ferencesek) vagy jezsuiták, esetleg bencések kolostora. Ez megint nem egyértelmű, hiszen miért ne lehetett volna bármelyik városban bencés, vagy jezsuita kolostor? A jezsuita rend ugyan 1534-ben jött létre, ami elvben éppen "átcsúszik" a kora-újkorra, de a nagy történelmi korszakok datálása nem konszenzusos kérdés és sok történész más korszakhatárokat fogad el. Tehát ilyen alapon nem nagyon húzhatóak ki a számításból a jezsuiták. (Nem beszélve arról, hogy mennyire várható el egy középszinten érettségiző diáktól, hogy évre tudja a jezsuita rend kialakulását.)

3-as feladat: Hunyadi Mátyás korának városaival foglalkozik. Azon túl, hogy nem igazán érthető miért kell egy érettségibe két városokkal foglalkozó kérdés viszonylag egyszerű és egyértelmű a feladat. Három idézethez három városnevet kell írni. Felismerhető Székesfehérvár és Bécs egyértelműen, Visegrád viszont egyáltalán nem, ám a megadott 5 lehetőség alapján kizárásos alapon kiválasztható. (Nándorfehérvár és Eger nem lehet.) 

4-es feladat: A középkori nagy kereskedelmi útvonalakkal foglalkozik. A 4 részkérdés közül kettő stimmel, a másik kettő viszont nem egyértelmű. A feladathoz megadott térképen 5 nemzetközi, európai kereskedelmi útvonal van bejelölve és ezek számait kell beírni a leírásokhoz. Az egyik leírás azonban egy olyan útról szól, melyet a középfokú történelem oktatásban nem tanítunk (legfeljebb kiegészítésként néhányan megemlítjük) Ez a spanyol Földközi-tengeri partoktól vezet Flandriába. Nem valószínű, hogy az átlag érettségiző tudná. A másik leírás a Hansa útvonalra vonatkozik, de annyira speciális, hogy megint csak kérdéses felismerése: "forgalma a felfedezések korában tovább növekedett", aki ebből a Hansa útvonalra asszociál, annak mielőbbi LOTTO vásárlást javaslók (vagy jós üveggömböt).

5-ös feladat: XVIII. századi magyar demográfiával, nemzetiségekkel, betelepítéssel foglalkozik. A szlovák (tót), ruszin és sváb etnikumok elhelyezkedését, számarány-változását kell felismerni az ehhez megadott grafikon és térképrészlet segítségével. Itt mind a négy feladatrész aránylag könnyen megfejthető, bár az utolsó, a svábokra vonatkozó lehetett volna kicsit egyértelműbb is. Svábokból ugyanis szinte mindenhová telepítettek, így ha a tanuló nem ismeri fel a három nyíl irányát - melyek a Dél-Dunántúlra, Pestre és a temesi részekre mutatnak, akkor bizony gondban van. Bár a katolikus vallás iránymutató lehet, hiszen a svábok (és a nemzetiségek) vallása a törzsanyag része.

6-os feladat: Ez a feladat igazi rémálom. Nem csak az a baj vele, hogy az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát középiskolában nem túl nagy mélységben tanítjuk, hanem az is, hogy a forrásrészletek messze a középszint felett vannak. Mondjuk a bölcsészettudományi karokon jó kis beugrók lehetnének a szigorlatokhoz, de átlagos középiskolásoknak én speciál nem mertem volna "betenni". Ha szlengben akarnék fogalmazni azt mondanám ez egy igazi szívatós feladat volt, amire nagyon nem volt szükség. Jó esetben kizárással, agy a szerencsére alapozva  talán begyűjthető 2-3 pont de nem fair az egész.

7-es feladat: Na, ez volt a meglepi, ugyanis olyan feladattípus, amivel most kísérletezik a minisztérium is. Komplex tesztfeladat, amihez mindenkinek fel kell kötnie az alsóneműt: diáknak és javító tanárnak egyaránt. A legtöbb pont itt volt szerezhető, összesen 7. A téma pedig: 1848/49. Fel kell ismerni az áprilisi törvényeket, a reformkori követeléseket (cenzúra, cenzusos választójog, jobbágyfelszabadítás), a kárpótlásos örökváltság lényegét és az áprilisi törvények jelentőségét. Mindehhez volt három idézet megadva. A feladat érthető, világos és bár valóban komplex, mégis megoldható. Értékelésem tehát pozitív. 

8-as feladat: A sztálini diktatúra jegyeinek felismerésére fókuszál, bár elég zagyva módon. A kiemelt forrás egy plakát egy sovány, éhező gyerekkel (rajzos formában) mellette szöveggel: "A nagy ukrajnai éhinségre emlékező plakát." Az első feladatrészben ki kell szúrni, hogy melyik idézet illik a plakáthoz (ez egyszerű), a második részben a kollektivizálásra vonatkozó szövegek közül kell a helyeset kiválasztani (ez is könnyű), a harmadikban viszont saját szavakkal kell megfogalmazni a plakáton szereplő gyerek és a kollektivizálás összefüggését. Vélhetően azt akarják látni, hogy a diák leírja: "a kollektivizálás miatt éheztek a gyerekek" Azon túl, hogy ez így ebben a formában nem jelenthető ki (hisz éhezés nélkül is lehet éppen kollektivizálni, ha nem olyan módszerekkel csinálják ahogyan Sztáinék tették), elég infantilis megközelítés is. A negyedik feladatrész arra kérdez rá, hogy az ukrajnai éhinség hátterében Sztálin alatt mi állt: etnikai tisztogatás, antiszemitizmus vagy a túlnépesedés csökkentése. Nyilván az etnikai tisztogatást várják, de Sztálin alatti uralom oktatásánál nem éppen erre fókuszálunk a tanítás során, amellett egyetlen feladaton belül is képzavart okoz az egész, hisz éppen felette "vezetjük rá" a gyereket arra, hogy a kollektivizálás miatt volt az éhinség, majd bebizonyítjuk a feladattal, hogy etnikai tisztogatás volt az ok (vagy a másik ok). Nem egy tiszta dolog az egész és nem is egyértelmű.

9-es feladat: A Horthy-korszak vitézzé avatásaival foglalkozik. A feladat szerkezete azonban meglehetősen zavaros. A feladat azt várja, hogy a tanuló a Vitézi Rend létrehozásának kettős célját felismerje, azt, hogy egyrészt Horthyék egy birtokos réteget akartak nyerni, másrészt, hogy a politikailag legmegbízhatóbbakból külön társadalmi csoport alakuljon ki a rendszer támaszaként. Ehhez egy táblázatban kell a megfelelő rovatokba X -eket tenni aszerint, hogy egyik vagy másik célt veszi e észre a vizsgázó. Plusz van hozzá egy fénykép is a vitézzé avatásról, "c" forrásként. A feladat nem nehéz de kicsit feleslegesen túlbonyolított és erőltetett.

10-es feladat: A Berlini fallal foglalkozik. Fel kell ismerni két oldalát egy kép alapján, ki kell választani a megadott kijelentésekből, hogy ki építtette és mikor, illetve hogy mit szimbolizált. Egyszerű az egész, bár a fal két oldalának felismerése kérdéses. Mindkét oldalon lakótelep van, ha valaki a konkrét képet nem ismeri, annak miért is lenne egyértelmű, hogy melyik a nyugati rész? Persze vannak a képen bizonyos jelek, mint például az, hogy a fal egyik oldalon festett képekkel van tele és lámpaoszlopok szegélyezik (egy arra sétálóval), de tegyük hozzá: ezek azért halovány kis utalások. Lámpaoszlop lehetett a túloldalon is, a sétáló személy pedig simán lehet belbiztonságis (katona vagy kutyás járőr)

11-es feladat: Itt a határon-túli magyarság számarány változásairól van szó, forrásként megadott táblázatokból kiolvasandó kérdésekkel. A részfeladatok egyértelműek, világosak, logikusak és egyszerűek. Nincs probléma az egésszel, csupán odafigyelést és logikus gondolkodást igényel.

12-es feladat: Az utolsó feladat a magyarországi cigányság helyzetével foglalkozik. Egy terjedelmes forrásrészlet alapján kell 4 részfeladatot megoldani: a romák etnikai - társadalmi meghatározásról, a cigány identitásról és a "roma" meghatározásról. Ezzel a feladattal sincs alapvető probléma, meglehetősen egyszerűen megoldható.

Összességében a 12 érettségi feladat közül három szinte hibátlan (7-es, 11-es és 12-es), ötnél kisebb gondok vannak (1-es, 5-ös, 8-as, 9-es 10-es) és négynél elég súlyos a probléma (2-es, 3-as, 4-es, 6-os). Véleményem szerint 70% -os a idei érettségi rövid-válaszos részének értékelése (ekkora hányad az, ami nem vitatható minőségű). Az esszé feladatok közül kettő egyszerű és könnyű (II. világháború kirobbanása, illetve tatárjárás), kettő pedig aránytalanul összetett és az előző kettőnél nagyobb, nehezebb téma (görög istenek, dualizmus kori iparfejlődés).

***

Mindenek előtt egy általam teljes mértékben osztott vélemény Hahner Pétertől, aki az egyik legfelkészültebb ma is élő történész, a Pécsi Tudományegyetem docense, tucatnyi színvonalas és magas tudományos igénnyel megírt történelmi tanulmány és könyv szerzője:

"Sajnos nem tudok egyetérteni a magyar középiskolai oktatással, ami a hangsúlyt a forrásközpontú történelemoktatásra helyezi. A források azoknak valók, akik történészek lesznek. Attól félek, hogy a középkori és újkori, a mai nyelvhasználattól távol álló szövegek tanulmányozásával csak elriasztjuk a fiatalokat. Mivel az általános és középiskolás tanulók többsége nem fog hivatásszerűen foglalkozni a történelemmel, ezért a tanáraiknak nem szövegeket kellene elemeztetniük velük, hanem felébreszteni az érdeklődésüket a történelem iránt."

Forrás és teljes interjú: újkor.hu

Az idei, 2016/2017 –es tanévvel újabb változás történt a történelem érettségik szabályzatában a 33/2015.(VI.24.) EMMI rendelet szerint. Egy kicsit nehezedett a követelmény-rendszer, nőtt az írásbelik súlya és a tanár-diák döntési szabadság szűkítésével illetve az adminisztráció (bürokrácia) növelésével a rugalmatlanság felé mozdult el minden. Ez azt jelenti, hogy nagyon vegyes az összkép: vannak ésszerű újítások, de feleslegesnek tűnő bonyolítások is. Magyarországon egyébként 2005 –ig csak szóban zajlottak a történelem érettségik, majd 2005 óta megjelent az írásbelizés és a kétszintű érettségiztetés rendszere. Aztán időnként változtatásokat eszközöltek, hol hangyányi ésszerűséggel, hol bonyolításokkal élve.

De nézzük, hogy 2017 január elsejétől mi lesz a fő változás. A középszintű érettségiket tekintve összesen 10 lényegi pontba sűríthető a fontos változások listája:

1. Atlasz A kronológiát is tartalmazó atlaszok a 2017 májusi-júniusi érettségiken még használhatóak. Aki nem hiszi, íme az ezt tartalmazó rendelet: 19/2016 (VIII.23.). Ám fontos: az októberi érettségikre ez már nem vonatkozik. Júniustól új atlaszokat kell használni, melyekben NINCS kronológia.

2. Pontozás Megváltozik a pontozás rendszere. Ezentúl 100 pont szerezhető az írásbelin (nem pedig 90), amiből 50 pontot a rövid válaszos részben lehet „begyűjteni” 50 pontot pedig az esszéírásokkal. A szóbelin ugyancsak 50 pont kasszírozható be (nem pedig 60). Vagyis az összpontszám marad 150, de a megoszlást tekintve az írásbeli nagyobb részt kap, a szóbeli pedig kisebbet. Ez kifejezetten rossz hír mindazon iskolák számára, melyekben a diákság jellemzően gyengébb tanulmányi teljesítményre képes és a tanulók a szóbelin tanári jóindulattal „szerepelve” csusszannak át, gyenge írásbeliket követően.

3. Esszék száma Ezentúl elég két esszéfeladatot megírni (három helyett): egy magyar témát feldolgozó hosszú esszét és egy világtörténelemmel foglalkozó rövid esszét. Korábban három esszé feladat volt (két rövid és egy hosszú), melyeket 8 lehetőség közül választhatott ki a vizsgázó (bizonyos megkötések, szabályok szerint). Most viszont 4 lehetőségből választhat ki kettőt (melyek nem tartozhatnak azonos korszakhoz). A hosszú esszé majd 33 pontot ér, a rövid pedig 17 pontot. Értékelés: feladatmegértés (2/2), tájékozódás térben-időben (2/4), kommunikáció és szaknyelv (4/6), ismeretszerzés, források (3/9), eseményeket alakító tényezők feltárása (6/12) Zárójelekben: elöl a rövid, utána a hosszú esszéknél adható pontszuám. Az esszéket érintő változás némileg egyszerűsíti az esszéírást, ugyanakkor nagyon lecsökkenti a tanuló választási lehetőségeit.

4. Esszék terjedelme Megnövelték a megírandó esszék terjedelmeit is: ezentúl a rövid esszének 12-16 sorosnak kell lennie (100-130 szóból állva), a hosszú esszének pedig 26-32 sorosnak (210-260 szóból állva). És maximum 10% -kal lépheti ezt túl a vizsgázó. Ez megint nem túl jó hír a gyengébb tanulók számára. Így is nagy kihívást jelentett nagyon sok iskolában egy 20 soros esszé megírása, most a 32 sorral kínlódni fognak.

5. Feladattípusok Az ígéretek szerint sokkal több nyílt végű – azaz megfogalmazott válaszokat igénylő – feladat lesz és kevesebb zárt végű (ahol karikázni, ikszelni kell). A rosszabb képességűeknek ez megint nem jó hír, nem beszélve a javítás nehézségeiről. Egyébként az írásbeli időtartama maradt 180 perc.

6. Új feladat fajta A rövid választ igénylő feladatok száma maradt 12 db, de mivel a velük megszerezhető pontszám 45 –ről 50 növekedett, így bekerült az egészbe egy új feladattípus is, mellyel 6-10 pont is megszerezhető (szemben a jellemzően 3-4 ponttal). Erről egyelőre kevés tudható, de nagyon valószínű, hogy egy agyonbonyolított komplex forráselemzést igénylő feladat lesz, több forrás kényszerű elemzésével. Mondani sem kell, ez megint az elitgimnáziumok diákjai számára lesz csak jó hír (bár nagyon nekik sem), a szerényebb képességű „versenyzők” elvérezhetnek ezeknél a példáknál.

7. Felezés Az utolsó három változás inkább a javító tanárokat érinti. Az első mindjárt jó hír: ezentúl nincs pontfelezés javításkor, ami pontot adunk az lesz a végső pontszám is. Mondjuk ezzel ki is merül a jó hírek listája.

8. Javítás Ezentúl kötelező lesz minden szóbelin a javítási útmutató használata és bemutatása az érettségi elnöknek. Minden egyes tételre el kell készíteni (nem lesz kis munka), a bíráslati szempontok feltüntetésével.

9. Új témakör A témaköröket illetően változtattak: a „Modern demokráciák és diktatúrák működése” helyett új szóbeli témakör lett a „Politikai berendezkedések a modern korban”. Értelme nem sok, de munkát fog adni bőven, amikor készülünk a szóbelire.

10. Tétel megjelenítés Ezentúl a diákok által kihúzandó tételeken fel kell tüntetni a tétel címe és 4 pontos alcímei mellett a témakört és résztémakört is. (A résztémakörök beírásánál a vizsgakövetelmények táblázatában a legelső oszlopot kell használni.) Ugyancsak fontos, hogy minden egyes alcímhez kötelező forrást megadni (bár a rendelet 3-6 forrást ír elő minden tételhez, praktikussági okokból érdemes ezt úgy "lefordítani" hogy alcímenként egy-egy forrás a kötelező). A szóbelin egyébként 30 perc felkészülési időt kell továbbra is biztosítani és 15 perc marad a vizsga maximális időtartama.

Nagyjából ennyi. Azért töritanároknak érdemes elolvasni a "történelem vizsgakövetelményeket" illetve alaposan áttanulmányozni a "vizsga leírást" is. Ez is hasznos lehet a változásokról: Oktatási Hivatal történelem érettségi

Ugyancsak jó tanács, beszerezni a hangzatos "Történelem érettségik nagykönyve I-II" kiadványt is az alaposabb tájékozódás érdekében. Tele van ugyanis hasznos tanácsokkal, javaslatokkal, információkkal és mellékletekkel.

Az új történelem érettségi szabályokkal kapcsolatban mi a végső, összegző vélemény? A változások nehezebbé tették a történelem érettségit, ami leginkább azoknál az iskoláknál lesz probléma, amelyeknél nem leendő bölcsészek, történészek és jogászok tanulnak. Emellett a tanárok adminisztratív teendőit is gyarapítja, miközben tovább szűkíti döntési szabadságukat. Azért akadnak pozitívumok is, ha nem is túl sok. De hogy május - júniusban nagyon oda kell majd figyelnie tanárnak-diáknak egyaránt, az biztos.

Harmat Árpád Péter

Milyen a szerencsés hozzáállás egy történelem iránt érdeklődő részéről, ha úgy általában a világ krónikájához kapcsolódó látásmódjáról van szó? Mindenképp két szempontot szem előtt tartó: egyrészt elfogadó abban a tekintetben, hogy a történelem nem fekete – fehér, másrészt nyitott abból a szempontból, hogy tudomásul veszi: a történelem nagyon sok témában feltáratlan és több elképzelés mentén „megírt”.

Ami a fekete - fehér látásmódot illeti, az ilyen fajta megközelítéseknek helye van a népmesékben (ahol a gonosz mindig csúnya, a jó mindig szép és egyben gáncstalan is), helye van a filmvilágban (ahol a néző a jó és a rossz harcát szereti szemlélni) és persze helye lehet a propaganda írásokban is, ahol (megrendelésre) a fényezésre vágyó politikus, népvezér vagy diktátor csak a szépet és jót mutatja magából, miközben sötét lelkű gonoszoknak bélyegzi ellenfeleit. Ahol azonban semmiképpen sincs helye a fekete – fehér szemléletnek, az az objektív történelem-kutatás és közlés világa. A történelemben ugyanis mindennek két oldala van, egy történelemtanárnak pedig láttatnia kell mindkettőt.

Igaz ez az egyes korszakokra, ideológiákra, politikai rendszerekre és személyekre is. Nem lehet például egyértelműen rossznak bélyegezni az egész háború előtti Horthy-kort, ahogyan idealizálni sem helyes, mert bár korlátozottan parlamentáris, tekintélyuralmi rendszerként működött, sokszor igazságtalan társadalompolitikával (antiszemita hatásokkal), azért számtalan pozitívuma is éreztette hatását, a többször sikeres pénzügyi-, és gazdaságpolitika mellett nem kevés szociális törvény meghozásával. (Nyilván a második világháborús történések, már egészen más lapra tartoznak és a Horthy-kor előbb említett értékelése nem vonatkozik az 1940 és 1944 közti évekre.)

Ha a megelőző korokat nézzük, a nagy magyar hősök sem voltak „gáncs nélküli lovagok”, Hunyadi János például legalább annyit tett önös boldogulásáért (birtokainak és mesebeli vagyonának összeharácsolásáért), mint amennyi önzetlennek tekinthető és kizárólag a haza érdekeit szem előtt tartó cselekedete akadt.  Sőt. Az Árpád-házi királyokat sem szabad fekete - fehér képben bemutatni. Ha például Szent Istvánt nézzük, saját korában meglehetősen ambivalens módon ítélte meg saját népe, sokkal inkább gyűlölve az uralkodót, mint szeretve. A magyarok számára idegen, külföldről „behozott” új vallás – a kereszténység – lakosságra erőltetése és egyáltalán a számtalan határokon kívülről érkező új hatás (német lovagok megjelenése, új, európai szokások bevezetése, idegen papok ide özönlése, új törvények bevezetése) inkább közutálat mintsem közszeretet tárgyává tették. Pontosan úgy, ahogyan Mátyást is. Szigorú, központosítása, magas adói, akkoriban feleslegesnek ítélt csehországi és ausztriai háborúi mind-mind elidegenítették a később igazságosnak tartott uralkodót népétől. Mind Istvánról, mind pedig Mátyásról csak jóval haláluk után változott pozitív irányba az emberek véleménye, mikor egyrészt a későbbi generációk megértették, hogy az említett uralkodók hazájukért cselekedtek, másrészt a későbbi idők katasztrófáihoz és válságaihoz képest felmagasztalódott az ő idejükben még meglévő erő, nagyhatalmi jelleg, rend és sikeresség.

Mindkét oldalról kell tehát szemlélni a nagy történelmi alakokat, jó és rossz tulajdonságaikat is bemutatva, hogy aztán a mérleg egyik vagy másik oldalra billenésével kijelenthessük: inkább pozitív vagy inkább negatív alakok voltak. Természetesen ugyanez igaz a történelmi rendszerekre vagy ideológiákra is. A felesleges démonizálás, a szélsőségesen rajongó vagy sátánnak beállító megközelítések nem illeszkedhetnek a történelmi objektivitáshoz. II. József például egy birodalmát megerősíteni akaró, intelligens hivatalnok-király volt, akit már saját életében is mérhetetlenül gyűlölt a magyarság, de szándékainak, 6000 rendeletének és céljainak megértése csak akkor lehetséges, ha megértetjük a kalapos király pozitív indíttatású terveinek hátterét is. (Versenyképesség kialakítása a fejlett nyugati monarchiákkal egy egységes birodalommal.)

A XX. századi magyar történelem emóciók, érzelmi kötődések, politikai beállítódások halmazán (és ködén) keresztül nagyon nehezen tanítható objektíven. Négy rendszer váltotta egymást: a konzervatív-arisztokratikus dualizmus, a baloldali forradalmak kora, a Horthy-rendszer és a kommunizmus. Egyik sem volt tökéletes, egyik sem működött jól, egyiket sem lehet idealizálni. Ugyanakkor a démonizálás is felesleges, éppen elég, ha igazságtalan jellegeikre hívjuk fel a figyelmet. A dualista, konzervatív Tisza-rendszer elfojtotta a demokratizálódás lehetőségét a választójog néhány százalékos rétegeknek biztosításával, kizárta a Monarchiából való időben történő kilépésünk esélyét és elmérgesítette viszonyunkat a nemzetiségekkel. Mindhárom katasztrófákat hozott: baloldali forradalmakat, Trianont és a széthullást. Ugyanakkor 1867 és 1914 közt számtalan területen igenis sikeres éveket hozott ugyanez az időszak (a Deák teremtette rendszer), hiszen ekkor jött létre a magyar ipar és indult fejlődésnek az ország. A baloldali forradalmakat illetően, Károlyi Mihály naiv idealizmusa sokak szemében tűnhet bűnnek (sőt akár hazaárulásnak is), ám ez a fajta megközelítés lehetetlenné teszi a gróf szándékainak objektív vizsgálatát és annak megértését hogy akkor és ott nem lehetett felmérni a kommunista hatalomátvétel váratlanságának esélyét. A tanácsköztársaság 1919-ben egy véres, kommunista terrort hozott, valódi diktatúrával, ám elrendelt egy sereg munkásokat védő intézkedést is: a 8 órás munka bevezetésétől a társadalombiztosításom keresztül a béremelésekig. Persze attól ez még diktatúra volt így az említett mérleg nyilván a negatív irányba billenthető. A Horthy-korról már esett szó, és persze a második világháborús magyar politikai vezetés egy teljesen külön értékelést „érdemel”. Hasonlóan az 50-es évekhez vagy a Kádár-korhoz. Utóbbit illetően átpolitizált módon jelenik meg az 1956 és 1989 közti időszak, erős hajlammal a szélsőséges megközelítésekre. Vagy az állami gondoskodás „sztárolása” vagy a III/III –as ügynökvilág és elnyomás sátáni diktatúraként való értékelése történik. Holott még ez a korszak sem érdemel fekete – fehér bemutatást.

A történelem mindig objektivitást, tényszerűséget követel, különösen a kevéssé feltárt korszakok esetében. Az őstörténet például ide tartozik és sokakat foglalkoztat. A honfoglalás előtti krónikánk nagyrészt a mai napig feltáratlan. A helyes megközelítést tehát az, ha ezt nem is tagadjuk és az összes lehetséges verziót megmutatjuk, azok pro és kontra értékelésével együtt. Őseink lehettek ural vidékiek, akár a nagy finnugor népközösségből elindulva, de lehettek Közép-ázsiai eredetű etnikumok vagy Belső-ázsiai, távol keleti népek is Dzsungária vidékeiről. Az egyes lehetőségek mellett nyelvészeti, genetikai, régészeti, antropológiai és egyéb kutatások is döntőek lehetnek. A különböző variációk megbélyegzése, fanatikus elítélése, kizárása, vagy egyes bizonyítékok relativizálása, más elképzelések kizárólagossá tétele feleslegesen leszűkíti az objektív vizsgálódás és gondolkodás minden lehetőségét.

A fekete – fehér gondolkodás mindig nagyon vonzó alternatívát jelentett és ebbe a hibába számtalan rangos és hírneves szakember beleesett már. A történelem azonban (bár sokan mondják, hogy a győztesek által íródott) soha nem volt fekete – fehér.

Harmat Árpád Péter

Facebook közösség

2016.06.11.(14:33)

Ahogyan szinte minden tudomány esetében, úgy a történettudománynál is megfigyelhető időről időre a terminológia átalakulása, és a szakmai háttéranyag változása. Mára a 70-es, sőt 80-as évek marxista nyelvezete eltűnt, és az olyan kifejezések, mint „osztályharc”, vagy „az imperialista kizsákmányolók” fokozatosan kikoptak a publikációkból és tankönyvekből. Megváltoztak a preferált vagyis „súlypontozott” témakörök is, így az antifasiszta földalatti szervezetek, kommunista mozgalmak, népi felkelők, parasztvezérek, tanácsköztársaságért harcolók és forradalmárok helyett ma már inkább forrásbemutatások, korszak-leírások, tendencia-szemléltetések, illetve társadalom- és gazdaságpolitikai elemzések jelentik a „kiemelt” területeket.

Ugyanakkor még ma is vannak olyan kérdések, melyek megosztják a történészeket, történelemtanárokat. Ilyen például az őstörténet tanításának problematikája (mely elméleteket mutassuk be, melyeket preferáljuk … stb), illetve a poszt címében említett „felkelés-forradalom-szabadságharc” kérdéskör. A leggyakrabban három esetben „jön elő” a dilemma az adott történelmi esemény megnevezése kapcsán: az angol polgárháborúnál (melyet sokan neveznek ma is polgári forradalomnak), a Bocskai-szabadságharcnál (melyet újabban már inkább felkelésnek titulálunk) és a Dózsa parasztfelkelésnél (melyet viszont egyre többen hívnak parasztháborúnak).

Az angol polgárháború, vagy simán csak „angol forradalom” és az úgynevezett „dicsőséges forradalom” az 1640 és 1689 közti időszak esetében felmerülő megnevezések. Az előző rendszerben „angol polgári forradalomnak” neveztük, mert a forradalomnak azt a válfaját képviselte, melyben a polgári rétegek - vagy legalábbis polgárosult életmódot és értékrendet képviselő elemek - jutottak hatalomra a korábbi feudális rendszer elsöprésével. Ha viszont végiggondoljuk ez nem is annyira „légből kapott” gondolat. Az angol gentryk, vagyis modern, haladó életformát és jövedelemszerzési lehetőségeket preferáló, manufaktúrákat, kereskedelmi társaságokat alapító „új nemesség” igenis egy új, polgári értékrendszerben képzelte el boldogulását.  Az 1640-ben kezdődő polgárháború tehát polgári forradalmat hozott, mely aztán egy diktatúrát teremtett Cromwell vezetésével. Ezt követte a dicsőséges forradalom, melynél már nincs vita a szakmán belül a megnevezést illetően.

Bocskait illetően sem túl egyszerű a helyzet. Pálffy Géza egyértelműen „csak” felkelésnek és nem szabadságharcnak tartja ezt az eseménysort, mert nem történt detronizáció és a magyarság nem mondta ki az elszakadást, ráadásul az egész mozgalmat csupán a korabeli magyar nemesség 30-40 százaléka támogatta. Ugyanakkor az ország mégis csak új uralkodót választott a Habsburgok helyett, még ha a szerencsi országgyűlés "csak" fejedelemmé (és nem királlyá) választotta is (1605 április 17-én) Bocskait. A „szabadságharc” megnevezés minimum vitatható és jellemzően ki is kopik már a tankönyvekből. Bocskai mozgalmát a történész többség ma már inkább felkelésnek tartja.

Ami a harmadik kérdést, a Dózsa György-féle lázadás parasztháborúnak vagy parasztfelkelésnek való minősítését illeti: nem könnyű állást foglalni a témában. Nem pontosan tisztázott ugyanis a két fogalom (parasztháború kontra parasztfelkelés) megkülönböztetése. A háború erőszakos összeütközést illetve harcot jelent hasonlóan felfegyverzett, reguláris seregek között. (Bár a "reguláris haderő" csak 1715 után jellemző Európában, amikor több helyen is megjelennek az állandó hadseregek.) Azért az mindenképp kijelenthető, hogy felkelés esetén az egyik harcoló fél az úgynevezett "nép" köréből kerül ki, mely fellázad a regnáló hatalom ellen. Tehát szervezettség, harci tapasztalat, profizmus, katonai tudás tekintetében a felkelők - bármikor is nézzük azt a történelemben - többnyire kisebb ütőképességet képviseltek mint a hatalom. Ezt a hátrányt persze időnként számbeli fölénnyel kompenzálni tudták (lásd sikeres felkelések). De mindenképp megállapítható, hogy felkelések esetén a "nép egyszerű fiai", a lakosság egy része, polgárok, parasztok ragadnak fegyvert, míg háborúk esetén a szemben állók mindegyike katonákból áll, és többnyire különböző fegyvernemek, katonai egységek ütköznek meg egymással. Nos, ha mindezeket figyelembe vesszük a Dózsa-féle mozgalomnál, akkor a mérleg inkább a felkelés felé billen, hiszen Dózsa seregének túlnyomó része egyszerű jobbágyból nem katonákból állt. Az is tény ugyanakkor, hogy a paraszti hadak élén kisnemesek illetve polgári vezetők álltak. Ám ettől háborúnak még nem nevezhetjük a mindössze két hónapig tartó eseménysorozatot.

Nem könnyű ma korszerű módon, az aktuális terminológiát követve tanítani, mivel sok esetben nincs egységes álláspont az egyes történelmi események megnevezését tekintve. Persze a "hivatalos" történelem tankönyvek adnak némi támpontot. A Száray Miklós - féle történelem tankönyvek (melyek a hatályos és érvényes tankönyvjegyzékben szerepelnek) például az angol forradalomnál kerülik a megnevezést és csak polgárháborút emlegetnek, Bocskai mozgalmát szabadságharcnak nevezik, Dózsánál pedig a parasztháború megnevezést alkalmazzák. Ugyanakkor más szerzőknél Bocskai és Dózsa felkelést vezetett, Angliában pedig végig forradalmi időszak zajlott 1640 és 1689 közt. A magam részéről azt gondolom, hogy ha valaki nyomon követi a publikációkat, a legújabb kutatásokat, szakmai cikkeket és jelen van a szakmai fórumokon is, akkor maga is kialakíthatja saját álláspontját. Ezt tettem én is az említett három kérdésben: Dózsánál a felkelés kifejezést érzem helyénvalóbbnak a parasztháborúnál, Bocskai mozgalmát szabadságharcnak tekintem, az 1640 és 1689 közti angol eseményeket illetően pedig a forradalom és polgárháború megnevezéseket használom (hozzátéve és kiemelve a polgári jelleg megjelenését).

A szakmai viták ugyanúgy fontosak a történettudományban mint bármely más területen, hiszen előre vihetik a közös álláspont kialakításának ügyét. Akkor is, ha egy - egy mikro-közösségben zajlanak azok a bizonyos disputák. :-) Van miről véleményt cserélni, többek közt ezért is az egyik legszebb tudományterület a történelem.

 Harmat Árpád Péter

Sokféle válasz adható erre a kérdésre és az embernek nagyon el kell gondolkodnia azon, hogy mit is helyez legelőre mindazon prioritás közül, mely a hagyományok tiszteletéből, a nemzeti identitástudatból az általános műveltség iránti igényből és a világ megismerni vágyásából ered. Én mégis azt mondom: egyszerűen a „miértek” miatt fontos az egész. Tudnunk kell, hogy miért tart ott az emberiség ahol tart, miért épp a Kárpát-medencében él a magyarság, mi az európai kultúra lényege, milyen küzdelmek, háborúk és válságok alakították kontinensünk és népünk történelmét és miért éppen olyan jelképek, ünnepek, szokások és hagyományok tisztelete alkotja népünk gyökereit, mint amelyek ismeretére gyermekkorunktól tanítanak szüleink és tanáraink.

Ha a történelemről beszélünk, rögtön felvetődik a kérdés: vajon mennyire egzakt mindaz, amire a fiatalokat tanítják? Nos, a válasz: mint minden tudománynak, a történelemnek is változik időnként a bázisanyaga. Folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb tárgyi emlékek illetve források, melyek mentén mindig történnek újabb kutatások és jelennek meg újabb publikációk. Ezek időnként átírják könyveinket. De egyet nem szabad elfelejtenünk: mindaz, amit a történészek papírra vetnek összetett, hosszadalmas és kemény munkával, több tudományág felhasználásával sokszorosan ütköztetett, ellenőrzött kutatások eredményeképp megszületett munkák. A történelem tankönyvek szakmai minősége persze már más kérdés. De az igazi probléma az, hogy az iskolai oktatás mellett milyen impressziók, behatások alakítják fiataljaink történelem-képét? A mai modern korban, az internet és média információs túlkínálatában már az is kérdés, hogy érdekli e őket egyáltalán bármi is a bulvár híreken és párkeresésen kívül? Ha igen, akkor vajon milyen forrásokból jutnak információkhoz: filmekből, honlapok tartalmaiból, újságok cikkeiből, szóbeszédből, haverok - ismeretlenek véleményeiből, a Wikipédia kétes minőségben ellenőrzött bejegyzéseiből … stb? Jó ez vajon?

A válasz: nyilván nem. A megoldás pedig mind a történelem iránti érdeklődés fenntartása, mind az objektív, tudományos források használata terén ugyanaz: a család és az iskola illetve a történelemtanárok elhivatottsága. Kulcskérdés, hogy a szülők beszélgetnek e gyermekeikkel bármiről is, és ha igen, a témák közt szerepelnek e a hagyományok-, a múlt-, és a történelem kérdései. Kulcsfontosságú, hogy az iskola ápolja e a hagyományokat, a történelemtanár pedig érdekességekkel „teletűzdelve”, objektíven, a szakma iránti lelkesedéssel (és alapossággal) adja e át a tananyagot?

A történelem az egyik legszebb tudományterület. Fiataljainkból pedig csak akkor lehet világra nyitott, értelmes, tájékozott és önálló gondolkodásra képes felnőtt, ha ismeri a történelmet és a poszt bevezetőjében említett „miérteket”!

Harmat Árpád Péter

Érettségit a földgolyón először 1788 –ban tartottak, mégpedig Poroszországban, hogy megszűrjék az egyetemekre jelentkezőket és szabályozzák a továbbtanulás rendszerét. A középfokú tanulmányokat lezáró vizsgáztatás szokása ezt követően már gyorsan terjedt mindenfelé Európában. Hozzánk, Magyarországra egy 1849-es osztrák rendelet „hozta el”, így kis hazánkban az első érettségikre 1851-ben került sor. Az elmúlt 165 évben aztán sok átalakuláson ment keresztül a magyar oktatás, így a dualizmus, a Horthy-kor, majd a szocializmus is rányomta bélyegét a hazai érettségikre.

Ha az elmúlt 50 évet vizsgáljuk csupán és az X, Y illetve Z generációk (vagyis az 1965 után születettek) történelem számonkéréseire fókuszálunk, akkor azt láthatjuk, hogy az 1990-es és a 2005-ös esztendők voltak a legnagyobb vízválasztók. A rendszerváltással ugyanis átalakult a történelemszemlélet is: az osztályharcot középpontba állító, marxista elemekkel teli, régi megközelítések helyett megjelent a forrásközpontú, objektívabb és tárgyszerűbb történelem tananyag. Aztán 2005 újabb nagy változást hozott, ugyanis megjelent az írásbeli történelem érettségik és a kétszintű vizsgáztatás rendszere. Az egyik „üdvözítő” változásként, a másik vitatható újításként épült be a magyar közoktatás struktúrájába. A korábban csak szóban történő számonkéréshez képest jelentős szigorításnak számított az írásbeli vizsga megjelenése, ami sokkal komplexebb, konkrétabb és részletesebb történelemtudást igényelt a diákoktól. Ugyanakkor a közép és emelt szint kialakítása előnyöket és hátrányokat is hordozott.

A 2005 előtti rendszerben ugyanazt a nehézségi szintet kellett mindenkinek teljesítenie, majd később a továbbtanulásra kiválasztott egyetemen (vagy főiskolán) következett egy külön felvételi vizsga is, az adott felsőoktatási intézményre bízott követelményrendszer szerint. Reál és műszaki iskolákban a matekra vagy fizikára, humán iskolákban pedig inkább a magyarra vagy történelemre helyezték a súlypontot.  Áttekinthető, logikus struktúra volt, hiszen a számonkérés mind tartalmában mind nehézségi fokában igazodott ahhoz a pályához és iskolához, amit a továbbtanuló választott. Ugyanakkor az is igaz, hogy két megmérettetést „rótt” a tanulókra: először az érettségi, majd később a felvételi vizsga „terhét”. Jelenleg, 2005 óta egyetlen vizsgával – a közép, vagy emelt szintű számonkéréssel – eldönthető mind az érettségi mind a továbbtanulás sikeressége. (Szubjektív, hogy kinek melyik az ésszerűbb.)

Ami napjaink történelem érettségijeit illeti: sok probléma kíséri a vizsgáztatásokat. Az írásbelinél a 12 db rövid választ igénylő feladat közt minden évben nagyon sok a tárgyi tudást nem igénylő, szimpla logikával „megfejthető” kérdés, ahol a hiányos történelemtudású, de jó logikai érzékkel rendelkező diákok mindig előnyt élveznek. Amellett még mindig erős az a tendencia, hogy a történelmet összemossák a matematikával, és mindenféle grafikonok, diagramok, táblázatok elemzését erőltetik a diákokra, azt remélve, hogy az adatsorokból kiolvasott következtetésekkel majd a tanulók történelmi látásmódját és logikáját „csiszolják”. Azonban ennek mind haszna mind értelme is erősen kérdéses. A sok adat böngészéssel, grafikonnézegetéssel bajosan szerezhető történelmi tudás vagy áttekintő képesség. Ugyancsak gond, hogy a rövid választ igénylő feladatok javítása túl merev. A javítást végző tanár ugyanis mindenhol csak egy bizonyos választ fogadhat el (vagy legalábbis túl szűk mozgásteret „élvez”) holott a vizsgázó több megfogalmazásban is adhat helyes megfejtést. Még nagyobb bajok vannak az esszé feladatokkal. Ezeknél a javítást végző szaktanár egy 6 szempontból álló, kötött elvárás rendszerben köteles értékelni a kidolgozásokat, korlátozott mérlegelési lehetőségekkel. Az értékelésből szinte teljesen kikapcsolták a kreativitás és egyéni elbírálás lehetőségét.

Az írásbeli érettségi egész javítási rendszere kötött, a feladatok nagy része inkább matematikai, mint történelmi, és a kérdések legtöbbjénél a források „beépítése” erőltetett. (Miért is kell mindenhez, minden áron egy forrás?) Jó néhány éve – a Száray könyvek egyeduralma óta – a forrásközpontúság terén átestünk a ló túloldalára. Egy történésznek nyilván nélkülözhetetlen a források használata, hiszen a történettudomány ezekre építkezik így a kutatók számára minden forrás olyan, mint a kőművesnek egy-egy tégla a házépítéshez. Ugyanakkor 18 éves érettségizőknek – akikből valljuk meg elenyésző számban lesznek régészek és történészkutatók - nem feltétlenül kellene minden áron eredeti szövegrészletek elemzését feladatul adni. Nem arról van szó, hogy a források ne lennének fontosak a középiskolai történelemtanításban, hanem arról, hogy kérdéses: kell e ennyi és ilyen mélységű forráshalmaz egy átlagos magyar érettségiző számára, főleg úgy, hogy történelem érettségije is szinte ezek vizsgálatán múlik.

A történelem a legszebb tudományok egyike, mert egyrészt megmutatja honnan jöttünk és hová tartunk, másrészt megismerteti ifjúságunkkal nemzetünk múltját, miközben teljes kitekintést és ablakot nyit világunk egészére. A történelem érettségi fontos megmérettetés oktatásunkban, jó lenne hinni abban, hogy valóban hasznos változtatásokkal, a múlt objektív ismeretével és a vizsgázók számára értelmes feladatokkal segíti az általános műveltség kialakítását.

Harmat Árpád Péter

Az ország körülbelül 1200 középiskolájában, a bölcsészkarok végzősei közt, a pályaelhagyók és nyugállományba vonultak közt több ezren vagyunk. Mindannyian szeretjük a történelmet és mindannyian megküzdünk (vagy megküzdöttünk) a pálya nehézségeivel. Mindannyian történelemtanárok vagyunk, az egyik legnehezebb és legszebb hivatás gyakorlói! Csatlakozzatok, hogy meg tudjuk beszélni közös problémáinkat, meg tudjuk egymással osztani tapasztalatainkat!