Az idei tanévben új szabályok lesznek a töri érettségin

2016. október 26. - Harmat Árpád Péter

Mindenek előtt egy általam teljes mértékben osztott vélemény Hahner Pétertől, aki az egyik legfelkészültebb ma is élő történész, a Pécsi Tudományegyetem docense, tucatnyi színvonalas és magas tudományos igénnyel megírt történelmi tanulmány és könyv szerzője:

"Sajnos nem tudok egyetérteni a magyar középiskolai oktatással, ami a hangsúlyt a forrásközpontú történelemoktatásra helyezi. A források azoknak valók, akik történészek lesznek. Attól félek, hogy a középkori és újkori, a mai nyelvhasználattól távol álló szövegek tanulmányozásával csak elriasztjuk a fiatalokat. Mivel az általános és középiskolás tanulók többsége nem fog hivatásszerűen foglalkozni a történelemmel, ezért a tanáraiknak nem szövegeket kellene elemeztetniük velük, hanem felébreszteni az érdeklődésüket a történelem iránt."

Forrás és teljes interjú: újkor.hu

Az idei, 2016/2017 –es tanévvel újabb változás történt a történelem érettségik szabályzatában a 33/2015.(VI.24.) EMMI rendelet szerint. Egy kicsit nehezedett a követelmény-rendszer, nőtt az írásbelik súlya és a tanár-diák döntési szabadság szűkítésével illetve az adminisztráció (bürokrácia) növelésével a rugalmatlanság felé mozdult el minden. Ez azt jelenti, hogy nagyon vegyes az összkép: vannak ésszerű újítások, de feleslegesnek tűnő bonyolítások is. Magyarországon egyébként 2005 –ig csak szóban zajlottak a történelem érettségik, majd 2005 óta megjelent az írásbelizés és a kétszintű érettségiztetés rendszere. Aztán időnként változtatásokat eszközöltek, hol hangyányi ésszerűséggel, hol bonyolításokkal élve.

De nézzük, hogy 2017 január elsejétől mi lesz a fő változás. A középszintű érettségiket tekintve összesen 10 lényegi pontba sűríthető a fontos változások listája:

1. Atlasz A kronológiát is tartalmazó atlaszok a 2017 májusi-júniusi érettségiken még használhatóak. Aki nem hiszi, íme az ezt tartalmazó rendelet: 19/2016 (VIII.23.). Ám fontos: az októberi érettségikre ez már nem vonatkozik. Júniustól új atlaszokat kell használni, melyekben NINCS kronológia.

2. Pontozás Megváltozik a pontozás rendszere. Ezentúl 100 pont szerezhető az írásbelin (nem pedig 90), amiből 50 pontot a rövid válaszos részben lehet „begyűjteni” 50 pontot pedig az esszéírásokkal. A szóbelin ugyancsak 50 pont kasszírozható be (nem pedig 60). Vagyis az összpontszám marad 150, de a megoszlást tekintve az írásbeli nagyobb részt kap, a szóbeli pedig kisebbet. Ez kifejezetten rossz hír mindazon iskolák számára, melyekben a diákság jellemzően gyengébb tanulmányi teljesítményre képes és a tanulók a szóbelin tanári jóindulattal „szerepelve” csusszannak át, gyenge írásbeliket követően.

tori_erettsegi_pontok.jpg

3. Esszék száma Ezentúl elég két esszéfeladatot megírni (három helyett): egy magyar témát feldolgozó hosszú esszét és egy világtörténelemmel foglalkozó rövid esszét. Korábban három esszé feladat volt (két rövid és egy hosszú), melyeket 8 lehetőség közül választhatott ki a vizsgázó (bizonyos megkötések, szabályok szerint). Most viszont 4 lehetőségből választhat ki kettőt (melyek nem tartozhatnak azonos korszakhoz). A hosszú esszé majd 33 pontot ér, a rövid pedig 17 pontot. Értékelés: feladatmegértés (2/2), tájékozódás térben-időben (2/4), kommunikáció és szaknyelv (4/6), ismeretszerzés, források (3/9), eseményeket alakító tényezők feltárása (6/12) Zárójelekben: elöl a rövid, utána a hosszú esszéknél adható pontszuám. Az esszéket érintő változás némileg egyszerűsíti az esszéírást, ugyanakkor nagyon lecsökkenti a tanuló választási lehetőségeit.

4. Esszék terjedelme Megnövelték a megírandó esszék terjedelmeit is: ezentúl a rövid esszének 12-16 sorosnak kell lennie (100-130 szóból állva), a hosszú esszének pedig 26-32 sorosnak (210-260 szóból állva). És maximum 10% -kal lépheti ezt túl a vizsgázó. Ez megint nem túl jó hír a gyengébb tanulók számára. Így is nagy kihívást jelentett nagyon sok iskolában egy 20 soros esszé megírása, most a 32 sorral kínlódni fognak.

5. Feladattípusok Az ígéretek szerint sokkal több nyílt végű – azaz megfogalmazott válaszokat igénylő – feladat lesz és kevesebb zárt végű (ahol karikázni, ikszelni kell). A rosszabb képességűeknek ez megint nem jó hír, nem beszélve a javítás nehézségeiről. Egyébként az írásbeli időtartama maradt 180 perc.

6. Új feladat fajta A rövid választ igénylő feladatok száma maradt 12 db, de mivel a velük megszerezhető pontszám 45 –ről 50 növekedett, így bekerült az egészbe egy új feladattípus is, mellyel 6-10 pont is megszerezhető (szemben a jellemzően 3-4 ponttal). Erről egyelőre kevés tudható, de nagyon valószínű, hogy egy agyonbonyolított komplex forráselemzést igénylő feladat lesz, több forrás kényszerű elemzésével. Mondani sem kell, ez megint az elitgimnáziumok diákjai számára lesz csak jó hír (bár nagyon nekik sem), a szerényebb képességű „versenyzők” elvérezhetnek ezeknél a példáknál.

7. Felezés Az utolsó három változás inkább a javító tanárokat érinti. Az első mindjárt jó hír: ezentúl nincs pontfelezés javításkor, ami pontot adunk az lesz a végső pontszám is. Mondjuk ezzel ki is merül a jó hírek listája.

8. Javítás Ezentúl kötelező lesz minden szóbelin a javítási útmutató használata és bemutatása az érettségi elnöknek. Minden egyes tételre el kell készíteni (nem lesz kis munka), a bíráslati szempontok feltüntetésével.

9. Új témakör A témaköröket illetően változtattak: a „Modern demokráciák és diktatúrák működése” helyett új szóbeli témakör lett a „Politikai berendezkedések a modern korban”. Értelme nem sok, de munkát fog adni bőven, amikor készülünk a szóbelire.

10. Tétel megjelenítés Ezentúl a diákok által kihúzandó tételeken fel kell tüntetni a tétel címe és 4 pontos alcímei mellett a témakört és résztémakört is. (A résztémakörök beírásánál a vizsgakövetelmények táblázatában a legelső oszlopot kell használni.) Ugyancsak fontos, hogy minden egyes alcímhez kötelező forrást megadni (bár a rendelet 3-6 forrást ír elő minden tételhez, praktikussági okokból érdemes ezt úgy "lefordítani" hogy alcímenként egy-egy forrás a kötelező). A szóbelin egyébként 30 perc felkészülési időt kell továbbra is biztosítani és 15 perc marad a vizsga maximális időtartama.

essze_pontozas.jpg

Nagyjából ennyi. Azért töritanároknak érdemes elolvasni a "történelem vizsgakövetelményeket" illetve alaposan áttanulmányozni a "vizsga leírást" is. Ez is hasznos lehet a változásokról: Oktatási Hivatal történelem érettségi

Ugyancsak jó tanács, beszerezni a hangzatos "Történelem érettségik nagykönyve I-II" kiadványt is az alaposabb tájékozódás érdekében. Tele van ugyanis hasznos tanácsokkal, javaslatokkal, információkkal és mellékletekkel.

tori_konyv.jpg

Az új történelem érettségi szabályokkal kapcsolatban mi a végső, összegző vélemény? A változások nehezebbé tették a történelem érettségit, ami leginkább azoknál az iskoláknál lesz probléma, amelyeknél nem leendő bölcsészek, történészek és jogászok tanulnak. Emellett a tanárok adminisztratív teendőit is gyarapítja, miközben tovább szűkíti döntési szabadságukat. Azért akadnak pozitívumok is, ha nem is túl sok. De hogy május - júniusban nagyon oda kell majd figyelnie tanárnak-diáknak egyaránt, az biztos.

Harmat Árpád Péter

ertekelesi_utmutato.jpg

forras.jpg

Fekete - fehér történelem

fekete_feher.jpgMilyen a szerencsés hozzáállás egy történelem iránt érdeklődő részéről, ha úgy általában a világ krónikájához kapcsolódó látásmódjáról van szó? Mindenképp két szempontot szem előtt tartó: egyrészt elfogadó abban a tekintetben, hogy a történelem nem fekete – fehér, másrészt nyitott abból a szempontból, hogy tudomásul veszi: a történelem nagyon sok témában feltáratlan és több elképzelés mentén „megírt”.

Ami a fekete - fehér látásmódot illeti, az ilyen fajta megközelítéseknek helye van a népmesékben (ahol a gonosz mindig csúnya, a jó mindig szép és egyben gáncstalan is), helye van a filmvilágban (ahol a néző a jó és a rossz harcát szereti szemlélni) és persze helye lehet a propaganda írásokban is, ahol (megrendelésre) a fényezésre vágyó politikus, népvezér vagy diktátor csak a szépet és jót mutatja magából, miközben sötét lelkű gonoszoknak bélyegzi ellenfeleit. Ahol azonban semmiképpen sincs helye a fekete – fehér szemléletnek, az az objektív történelem-kutatás és közlés világa. A történelemben ugyanis mindennek két oldala van, egy történelemtanárnak pedig láttatnia kell mindkettőt.

Igaz ez az egyes korszakokra, ideológiákra, politikai rendszerekre és személyekre is. Nem lehet például egyértelműen rossznak bélyegezni az egész háború előtti Horthy-kort, ahogyan idealizálni sem helyes, mert bár korlátozottan parlamentáris, tekintélyuralmi rendszerként működött, sokszor igazságtalan társadalompolitikával (antiszemita hatásokkal), azért számtalan pozitívuma is éreztette hatását, a többször sikeres pénzügyi-, és gazdaságpolitika mellett nem kevés szociális törvény meghozásával. (Nyilván a második világháborús történések, már egészen más lapra tartoznak és a Horthy-kor előbb említett értékelése nem vonatkozik az 1940 és 1944 közti évekre.)

Ha a megelőző korokat nézzük, a nagy magyar hősök sem voltak „gáncs nélküli lovagok”, Hunyadi János például legalább annyit tett önös boldogulásáért (birtokainak és mesebeli vagyonának összeharácsolásáért), mint amennyi önzetlennek tekinthető és kizárólag a haza érdekeit szem előtt tartó cselekedete akadt.  Sőt. Az Árpád-házi királyokat sem szabad fekete - fehér képben bemutatni. Ha például Szent Istvánt nézzük, saját korában meglehetősen ambivalens módon ítélte meg saját népe, sokkal inkább gyűlölve az uralkodót, mint szeretve. A magyarok számára idegen, külföldről „behozott” új vallás – a kereszténység – lakosságra erőltetése és egyáltalán a számtalan határokon kívülről érkező új hatás (német lovagok megjelenése, új, európai szokások bevezetése, idegen papok ide özönlése, új törvények bevezetése) inkább közutálat mintsem közszeretet tárgyává tették. Pontosan úgy, ahogyan Mátyást is. Szigorú, központosítása, magas adói, akkoriban feleslegesnek ítélt csehországi és ausztriai háborúi mind-mind elidegenítették a később igazságosnak tartott uralkodót népétől. Mind Istvánról, mind pedig Mátyásról csak jóval haláluk után változott pozitív irányba az emberek véleménye, mikor egyrészt a későbbi generációk megértették, hogy az említett uralkodók hazájukért cselekedtek, másrészt a későbbi idők katasztrófáihoz és válságaihoz képest felmagasztalódott az ő idejükben még meglévő erő, nagyhatalmi jelleg, rend és sikeresség.

fekete_feher_oklevel.jpg

Mindkét oldalról kell tehát szemlélni a nagy történelmi alakokat, jó és rossz tulajdonságaikat is bemutatva, hogy aztán a mérleg egyik vagy másik oldalra billenésével kijelenthessük: inkább pozitív vagy inkább negatív alakok voltak. Természetesen ugyanez igaz a történelmi rendszerekre vagy ideológiákra is. A felesleges démonizálás, a szélsőségesen rajongó vagy sátánnak beállító megközelítések nem illeszkedhetnek a történelmi objektivitáshoz. II. József például egy birodalmát megerősíteni akaró, intelligens hivatalnok-király volt, akit már saját életében is mérhetetlenül gyűlölt a magyarság, de szándékainak, 6000 rendeletének és céljainak megértése csak akkor lehetséges, ha megértetjük a kalapos király pozitív indíttatású terveinek hátterét is. (Versenyképesség kialakítása a fejlett nyugati monarchiákkal egy egységes birodalommal.)

A XX. századi magyar történelem emóciók, érzelmi kötődések, politikai beállítódások halmazán (és ködén) keresztül nagyon nehezen tanítható objektíven. Négy rendszer váltotta egymást: a konzervatív-arisztokratikus dualizmus, a baloldali forradalmak kora, a Horthy-rendszer és a kommunizmus. Egyik sem volt tökéletes, egyik sem működött jól, egyiket sem lehet idealizálni. Ugyanakkor a démonizálás is felesleges, éppen elég, ha igazságtalan jellegeikre hívjuk fel a figyelmet. A dualista, konzervatív Tisza-rendszer elfojtotta a demokratizálódás lehetőségét a választójog néhány százalékos rétegeknek biztosításával, kizárta a Monarchiából való időben történő kilépésünk esélyét és elmérgesítette viszonyunkat a nemzetiségekkel. Mindhárom katasztrófákat hozott: baloldali forradalmakat, Trianont és a széthullást. Ugyanakkor 1867 és 1914 közt számtalan területen igenis sikeres éveket hozott ugyanez az időszak (a Deák teremtette rendszer), hiszen ekkor jött létre a magyar ipar és indult fejlődésnek az ország. A baloldali forradalmakat illetően, Károlyi Mihály naiv idealizmusa sokak szemében tűnhet bűnnek (sőt akár hazaárulásnak is), ám ez a fajta megközelítés lehetetlenné teszi a gróf szándékainak objektív vizsgálatát és annak megértését hogy akkor és ott nem lehetett felmérni a kommunista hatalomátvétel váratlanságának esélyét. A tanácsköztársaság 1919-ben egy véres, kommunista terrort hozott, valódi diktatúrával, ám elrendelt egy sereg munkásokat védő intézkedést is: a 8 órás munka bevezetésétől a társadalombiztosításom keresztül a béremelésekig. Persze attól ez még diktatúra volt így az említett mérleg nyilván a negatív irányba billenthető. A Horthy-korról már esett szó, és persze a második világháborús magyar politikai vezetés egy teljesen külön értékelést „érdemel”. Hasonlóan az 50-es évekhez vagy a Kádár-korhoz. Utóbbit illetően átpolitizált módon jelenik meg az 1956 és 1989 közti időszak, erős hajlammal a szélsőséges megközelítésekre. Vagy az állami gondoskodás „sztárolása” vagy a III/III –as ügynökvilág és elnyomás sátáni diktatúraként való értékelése történik. Holott még ez a korszak sem érdemel fekete – fehér bemutatást.

A történelem mindig objektivitást, tényszerűséget követel, különösen a kevéssé feltárt korszakok esetében. Az őstörténet például ide tartozik és sokakat foglalkoztat. A honfoglalás előtti krónikánk nagyrészt a mai napig feltáratlan. A helyes megközelítést tehát az, ha ezt nem is tagadjuk és az összes lehetséges verziót megmutatjuk, azok pro és kontra értékelésével együtt. Őseink lehettek ural vidékiek, akár a nagy finnugor népközösségből elindulva, de lehettek Közép-ázsiai eredetű etnikumok vagy Belső-ázsiai, távol keleti népek is Dzsungária vidékeiről. Az egyes lehetőségek mellett nyelvészeti, genetikai, régészeti, antropológiai és egyéb kutatások is döntőek lehetnek. A különböző variációk megbélyegzése, fanatikus elítélése, kizárása, vagy egyes bizonyítékok relativizálása, más elképzelések kizárólagossá tétele feleslegesen leszűkíti az objektív vizsgálódás és gondolkodás minden lehetőségét.

A fekete – fehér gondolkodás mindig nagyon vonzó alternatívát jelentett és ebbe a hibába számtalan rangos és hírneves szakember beleesett már. A történelem azonban (bár sokan mondják, hogy a győztesek által íródott) soha nem volt fekete – fehér.

Harmat Árpád Péter

Facebook közösség

2016.06.11.(14:33)

Felkelés, szabadságharc, forradalom – elnevezések változásai napjainkban

Ahogyan szinte minden tudomány esetében, úgy a történettudománynál is megfigyelhető időről időre a terminológia átalakulása, és a szakmai háttéranyag változása. Mára a 70-es, sőt 80-as évek marxista nyelvezete eltűnt, és az olyan kifejezések, mint „osztályharc”, vagy „az imperialista kizsákmányolók” fokozatosan kikoptak a publikációkból és tankönyvekből. Megváltoztak a preferált vagyis „súlypontozott” témakörök is, így az antifasiszta földalatti szervezetek, kommunista mozgalmak, népi felkelők, parasztvezérek, tanácsköztársaságért harcolók és forradalmárok helyett ma már inkább forrásbemutatások, korszak-leírások, tendencia-szemléltetések, illetve társadalom- és gazdaságpolitikai elemzések jelentik a „kiemelt” területeket.

terkep.jpg

Ugyanakkor még ma is vannak olyan kérdések, melyek megosztják a történészeket, történelemtanárokat. Ilyen például az őstörténet tanításának problematikája (mely elméleteket mutassuk be, melyeket preferáljuk … stb), illetve a poszt címében említett „felkelés-forradalom-szabadságharc” kérdéskör. A leggyakrabban három esetben „jön elő” a dilemma az adott történelmi esemény megnevezése kapcsán: az angol polgárháborúnál (melyet sokan neveznek ma is polgári forradalomnak), a Bocskai-szabadságharcnál (melyet újabban már inkább felkelésnek titulálunk) és a Dózsa parasztfelkelésnél (melyet viszont egyre többen hívnak parasztháborúnak).

Az angol polgárháború, vagy simán csak „angol forradalom” és az úgynevezett „dicsőséges forradalom” az 1640 és 1689 közti időszak esetében felmerülő megnevezések. Az előző rendszerben „angol polgári forradalomnak” neveztük, mert a forradalomnak azt a válfaját képviselte, melyben a polgári rétegek - vagy legalábbis polgárosult életmódot és értékrendet képviselő elemek - jutottak hatalomra a korábbi feudális rendszer elsöprésével. Ha viszont végiggondoljuk ez nem is annyira „légből kapott” gondolat. Az angol gentryk, vagyis modern, haladó életformát és jövedelemszerzési lehetőségeket preferáló, manufaktúrákat, kereskedelmi társaságokat alapító „új nemesség” igenis egy új, polgári értékrendszerben képzelte el boldogulását.  Az 1640-ben kezdődő polgárháború tehát polgári forradalmat hozott, mely aztán egy diktatúrát teremtett Cromwell vezetésével. Ezt követte a dicsőséges forradalom, melynél már nincs vita a szakmán belül a megnevezést illetően.

Bocskait illetően sem túl egyszerű a helyzet. Pálffy Géza egyértelműen „csak” felkelésnek és nem szabadságharcnak tartja ezt az eseménysort, mert nem történt detronizáció és a magyarság nem mondta ki az elszakadást, ráadásul az egész mozgalmat csupán a korabeli magyar nemesség 30-40 százaléka támogatta. Ugyanakkor az ország mégis csak új uralkodót választott a Habsburgok helyett, még ha a szerencsi országgyűlés "csak" fejedelemmé (és nem királlyá) választotta is (1605 április 17-én) Bocskait. A „szabadságharc” megnevezés minimum vitatható és jellemzően ki is kopik már a tankönyvekből. Bocskai mozgalmát a történész többség ma már inkább felkelésnek tartja.

Ami a harmadik kérdést, a Dózsa György-féle lázadás parasztháborúnak vagy parasztfelkelésnek való minősítését illeti: nem könnyű állást foglalni a témában. Nem pontosan tisztázott ugyanis a két fogalom (parasztháború kontra parasztfelkelés) megkülönböztetése. A háború erőszakos összeütközést illetve harcot jelent hasonlóan felfegyverzett, reguláris seregek között. (Bár a "reguláris haderő" csak 1715 után jellemző Európában, amikor több helyen is megjelennek az állandó hadseregek.) Azért az mindenképp kijelenthető, hogy felkelés esetén az egyik harcoló fél az úgynevezett "nép" köréből kerül ki, mely fellázad a regnáló hatalom ellen. Tehát szervezettség, harci tapasztalat, profizmus, katonai tudás tekintetében a felkelők - bármikor is nézzük azt a történelemben - többnyire kisebb ütőképességet képviseltek mint a hatalom. Ezt a hátrányt persze időnként számbeli fölénnyel kompenzálni tudták (lásd sikeres felkelések). De mindenképp megállapítható, hogy felkelések esetén a "nép egyszerű fiai", a lakosság egy része, polgárok, parasztok ragadnak fegyvert, míg háborúk esetén a szemben állók mindegyike katonákból áll, és többnyire különböző fegyvernemek, katonai egységek ütköznek meg egymással. Nos, ha mindezeket figyelembe vesszük a Dózsa-féle mozgalomnál, akkor a mérleg inkább a felkelés felé billen, hiszen Dózsa seregének túlnyomó része egyszerű jobbágyból nem katonákból állt. Az is tény ugyanakkor, hogy a paraszti hadak élén kisnemesek illetve polgári vezetők álltak. Ám ettől háborúnak még nem nevezhetjük a mindössze két hónapig tartó eseménysorozatot.

Nem könnyű ma korszerű módon, az aktuális terminológiát követve tanítani, mivel sok esetben nincs egységes álláspont az egyes történelmi események megnevezését tekintve. Persze a "hivatalos" történelem tankönyvek adnak némi támpontot. A Száray Miklós - féle történelem tankönyvek (melyek a hatályos és érvényes tankönyvjegyzékben szerepelnek) például az angol forradalomnál kerülik a megnevezést és csak polgárháborút emlegetnek, Bocskai mozgalmát szabadságharcnak nevezik, Dózsánál pedig a parasztháború megnevezést alkalmazzák. Ugyanakkor más szerzőknél Bocskai és Dózsa felkelést vezetett, Angliában pedig végig forradalmi időszak zajlott 1640 és 1689 közt. A magam részéről azt gondolom, hogy ha valaki nyomon követi a publikációkat, a legújabb kutatásokat, szakmai cikkeket és jelen van a szakmai fórumokon is, akkor maga is kialakíthatja saját álláspontját. Ezt tettem én is az említett három kérdésben: Dózsánál a felkelés kifejezést érzem helyénvalóbbnak a parasztháborúnál, Bocskai mozgalmát szabadságharcnak tekintem, az 1640 és 1689 közti angol eseményeket illetően pedig a forradalom és polgárháború megnevezéseket használom (hozzátéve és kiemelve a polgári jelleg megjelenését).

A szakmai viták ugyanúgy fontosak a történettudományban mint bármely más területen, hiszen előre vihetik a közös álláspont kialakításának ügyét. Akkor is, ha egy - egy mikro-közösségben zajlanak azok a bizonyos disputák. :-) Van miről véleményt cserélni, többek közt ezért is az egyik legszebb tudományterület a történelem.

 Harmat Árpád Péter

Miért fontos a fiatalok számára a történelem ismerete?

Sokféle válasz adható erre a kérdésre és az embernek nagyon el kell gondolkodnia azon, hogy mit is helyez legelőre mindazon prioritás közül, mely a hagyományok tiszteletéből, a nemzeti identitástudatból az általános műveltség iránti igényből és a világ megismerni vágyásából ered. Én mégis azt mondom: egyszerűen a „miértek” miatt fontos az egész. Tudnunk kell, hogy miért tart ott az emberiség ahol tart, miért épp a Kárpát-medencében él a magyarság, mi az európai kultúra lényege, milyen küzdelmek, háborúk és válságok alakították kontinensünk és népünk történelmét és miért éppen olyan jelképek, ünnepek, szokások és hagyományok tisztelete alkotja népünk gyökereit, mint amelyek ismeretére gyermekkorunktól tanítanak szüleink és tanáraink.

Ha a történelemről beszélünk, rögtön felvetődik a kérdés: vajon mennyire egzakt mindaz, amire a fiatalokat tanítják? Nos, a válasz: mint minden tudománynak, a történelemnek is változik időnként a bázisanyaga. Folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb tárgyi emlékek illetve források, melyek mentén mindig történnek újabb kutatások és jelennek meg újabb publikációk. Ezek időnként átírják könyveinket. De egyet nem szabad elfelejtenünk: mindaz, amit a történészek papírra vetnek összetett, hosszadalmas és kemény munkával, több tudományág felhasználásával sokszorosan ütköztetett, ellenőrzött kutatások eredményeképp megszületett munkák. A történelem tankönyvek szakmai minősége persze már más kérdés. De az igazi probléma az, hogy az iskolai oktatás mellett milyen impressziók, behatások alakítják fiataljaink történelem-képét? A mai modern korban, az internet és média információs túlkínálatában már az is kérdés, hogy érdekli e őket egyáltalán bármi is a bulvár híreken és párkeresésen kívül? Ha igen, akkor vajon milyen forrásokból jutnak információkhoz: filmekből, honlapok tartalmaiból, újságok cikkeiből, szóbeszédből, haverok - ismeretlenek véleményeiből, a Wikipédia kétes minőségben ellenőrzött bejegyzéseiből … stb? Jó ez vajon?

A válasz: nyilván nem. A megoldás pedig mind a történelem iránti érdeklődés fenntartása, mind az objektív, tudományos források használata terén ugyanaz: a család és az iskola illetve a történelemtanárok elhivatottsága. Kulcskérdés, hogy a szülők beszélgetnek e gyermekeikkel bármiről is, és ha igen, a témák közt szerepelnek e a hagyományok-, a múlt-, és a történelem kérdései. Kulcsfontosságú, hogy az iskola ápolja e a hagyományokat, a történelemtanár pedig érdekességekkel „teletűzdelve”, objektíven, a szakma iránti lelkesedéssel (és alapossággal) adja e át a tananyagot?

A történelem az egyik legszebb tudományterület. Fiataljainkból pedig csak akkor lehet világra nyitott, értelmes, tájékozott és önálló gondolkodásra képes felnőtt, ha ismeri a történelmet és a poszt bevezetőjében említett „miérteket”!

Harmat Árpád Péter

A történelem érettségik

Érettségit a földgolyón először 1788 –ban tartottak, mégpedig Poroszországban, hogy megszűrjék az egyetemekre jelentkezőket és szabályozzák a továbbtanulás rendszerét. A középfokú tanulmányokat lezáró vizsgáztatás szokása ezt követően már gyorsan terjedt mindenfelé Európában. Hozzánk, Magyarországra egy 1849-es osztrák rendelet „hozta el”, így kis hazánkban az első érettségikre 1851-ben került sor. Az elmúlt 165 évben aztán sok átalakuláson ment keresztül a magyar oktatás, így a dualizmus, a Horthy-kor, majd a szocializmus is rányomta bélyegét a hazai érettségikre.

Ha az elmúlt 50 évet vizsgáljuk csupán és az X, Y illetve Z generációk (vagyis az 1965 után születettek) történelem számonkéréseire fókuszálunk, akkor azt láthatjuk, hogy az 1990-es és a 2005-ös esztendők voltak a legnagyobb vízválasztók. A rendszerváltással ugyanis átalakult a történelemszemlélet is: az osztályharcot középpontba állító, marxista elemekkel teli, régi megközelítések helyett megjelent a forrásközpontú, objektívabb és tárgyszerűbb történelem tananyag. Aztán 2005 újabb nagy változást hozott, ugyanis megjelent az írásbeli történelem érettségik és a kétszintű vizsgáztatás rendszere. Az egyik „üdvözítő” változásként, a másik vitatható újításként épült be a magyar közoktatás struktúrájába. A korábban csak szóban történő számonkéréshez képest jelentős szigorításnak számított az írásbeli vizsga megjelenése, ami sokkal komplexebb, konkrétabb és részletesebb történelemtudást igényelt a diákoktól. Ugyanakkor a közép és emelt szint kialakítása előnyöket és hátrányokat is hordozott.

A 2005 előtti rendszerben ugyanazt a nehézségi szintet kellett mindenkinek teljesítenie, majd később a továbbtanulásra kiválasztott egyetemen (vagy főiskolán) következett egy külön felvételi vizsga is, az adott felsőoktatási intézményre bízott követelményrendszer szerint. Reál és műszaki iskolákban a matekra vagy fizikára, humán iskolákban pedig inkább a magyarra vagy történelemre helyezték a súlypontot.  Áttekinthető, logikus struktúra volt, hiszen a számonkérés mind tartalmában mind nehézségi fokában igazodott ahhoz a pályához és iskolához, amit a továbbtanuló választott. Ugyanakkor az is igaz, hogy két megmérettetést „rótt” a tanulókra: először az érettségi, majd később a felvételi vizsga „terhét”. Jelenleg, 2005 óta egyetlen vizsgával – a közép, vagy emelt szintű számonkéréssel – eldönthető mind az érettségi mind a továbbtanulás sikeressége. (Szubjektív, hogy kinek melyik az ésszerűbb.)

Ami napjaink történelem érettségijeit illeti: sok probléma kíséri a vizsgáztatásokat. Az írásbelinél a 12 db rövid választ igénylő feladat közt minden évben nagyon sok a tárgyi tudást nem igénylő, szimpla logikával „megfejthető” kérdés, ahol a hiányos történelemtudású, de jó logikai érzékkel rendelkező diákok mindig előnyt élveznek. Amellett még mindig erős az a tendencia, hogy a történelmet összemossák a matematikával, és mindenféle grafikonok, diagramok, táblázatok elemzését erőltetik a diákokra, azt remélve, hogy az adatsorokból kiolvasott következtetésekkel majd a tanulók történelmi látásmódját és logikáját „csiszolják”. Azonban ennek mind haszna mind értelme is erősen kérdéses. A sok adat böngészéssel, grafikonnézegetéssel bajosan szerezhető történelmi tudás vagy áttekintő képesség. Ugyancsak gond, hogy a rövid választ igénylő feladatok javítása túl merev. A javítást végző tanár ugyanis mindenhol csak egy bizonyos választ fogadhat el (vagy legalábbis túl szűk mozgásteret „élvez”) holott a vizsgázó több megfogalmazásban is adhat helyes megfejtést. Még nagyobb bajok vannak az esszé feladatokkal. Ezeknél a javítást végző szaktanár egy 6 szempontból álló, kötött elvárás rendszerben köteles értékelni a kidolgozásokat, korlátozott mérlegelési lehetőségekkel. Az értékelésből szinte teljesen kikapcsolták a kreativitás és egyéni elbírálás lehetőségét.

Az írásbeli érettségi egész javítási rendszere kötött, a feladatok nagy része inkább matematikai, mint történelmi, és a kérdések legtöbbjénél a források „beépítése” erőltetett. (Miért is kell mindenhez, minden áron egy forrás?) Jó néhány éve – a Száray könyvek egyeduralma óta – a forrásközpontúság terén átestünk a ló túloldalára. Egy történésznek nyilván nélkülözhetetlen a források használata, hiszen a történettudomány ezekre építkezik így a kutatók számára minden forrás olyan, mint a kőművesnek egy-egy tégla a házépítéshez. Ugyanakkor 18 éves érettségizőknek – akikből valljuk meg elenyésző számban lesznek régészek és történészkutatók - nem feltétlenül kellene minden áron eredeti szövegrészletek elemzését feladatul adni. Nem arról van szó, hogy a források ne lennének fontosak a középiskolai történelemtanításban, hanem arról, hogy kérdéses: kell e ennyi és ilyen mélységű forráshalmaz egy átlagos magyar érettségiző számára, főleg úgy, hogy történelem érettségije is szinte ezek vizsgálatán múlik.

A történelem a legszebb tudományok egyike, mert egyrészt megmutatja honnan jöttünk és hová tartunk, másrészt megismerteti ifjúságunkkal nemzetünk múltját, miközben teljes kitekintést és ablakot nyit világunk egészére. A történelem érettségi fontos megmérettetés oktatásunkban, jó lenne hinni abban, hogy valóban hasznos változtatásokkal, a múlt objektív ismeretével és a vizsgázók számára értelmes feladatokkal segíti az általános műveltség kialakítását.

Harmat Árpád Péter

Történelemtanárok

Az ország körülbelül 1200 középiskolájában, a bölcsészkarok végzősei közt, a pályaelhagyók és nyugállományba vonultak közt több ezren vagyunk. Mindannyian szeretjük a történelmet és mindannyian megküzdünk (vagy megküzdöttünk) a pálya nehézségeivel. Mindannyian történelemtanárok vagyunk, az egyik legnehezebb és legszebb hivatás gyakorlói! Csatlakozzatok, hogy meg tudjuk beszélni közös problémáinkat, meg tudjuk egymással osztani tapasztalatainkat!